Budapest lehet Magyar Péter Mohácsa – mérlegre tettük, ki nyerheti meg a 2026-os választást

– így fogalmazott Orbán Viktor kormányfő pontosan egy évvel ezelőtt. 

2024. június 9-én az 1990 utáni parlamentáris Magyarország története újabb fordulatot vett. Hazánk történetének kilencedik önkormányzati, és ötödik európai parlamenti választását tartották egy éve. A voksolások nagymértékben rajzolták át hazánk politikai térképét. Sokan a 2026-os parlamenti választás első fordulójaként tekintenek a mai napig ezekre a megmérettetésekre. Pont remek alkalom a mostani évforduló arra, hogy áttekintsük, hogyan formálta át a hazai politikát a 2024. június 9-i két választás, valamint, mi történt azóta, és mire számíthatunk a következő időszakban.

Összeomlott a baloldal, de mi emelkedett fel?

A tavaly júniusi választásokat két részre kell bontani, mivel két különböző kategóriáról beszélünk. Az európai parlamenti választáson csak pártlistára lehetett voksolni, míg az önkormányzati választáson polgármesterekre, helyi képviselőkre és az ország túlnyomó többségén megyei listákra is. Elsőként nézzük az európai parlamenti választás eredményét.

Az EP-választás egyik legfontosabb eredménye az lett, hogy a korábbi baloldali pártok helyén a Magyar Péter vezette Tisza Párt emelkedett fel. A Fidesz-KDNP pedig 44,87 százalékos eredményével és 11 megszerzett mandátumával megőrizte a korábbi politikai dominanciáját. Míg 2019-ben a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP és a Jobbik érte el az 5 százalékos küszöböt a baloldali erők közül, addig ez egy évvel ezelőtt csak a DK vezette listának sikerült. 2019-ben a nemzeti-szuverenista oldalon csak a Fidesz-KDNP-nek sikerült mandátumot szereznie, addig tavaly a Mi Hazánknak is, mivel átlépték az 5 százalékos küszöböt. 

A 2000-es években tartott EP-választásokon egy határozott proteszt-szavazást láthattunk. Mind 2004-ben, mind 2009-ben súlyos vereséget szenvedtek a kormányzó balliberális pártok. 21 évvel ezelőtt az MSZP EP-választási veresége elvezetett a kormányfő bukásához. A 2009-es EP-választás után pedig csak azért nem buktatta meg az MSZP frakciója Bajnai Gordont, mivel a választás előtt két hónappal került a kormányfői székbe egy roppant nevetséges kormányfői casting után. A 2010-es évek EP-választásai minden esetben az Orbán-kormány megerősítéséről szóltak, és ezzel párhuzamosan az ellenzéki erőtér átrendeződéséről. 2014-ben és 2019-ben Gyurcsány Ferenc pártja volt a legnagyobb nyertes a baloldalon, de egyszer sem tudott olyan győzelmet aratni, ami elegendő lett volna ahhoz, hogy végleges dominanciát szerezzen az ellenzéki térfélén.

Ha a 2024-es európai parlamenti választást a fenti optikán keresztül szemléljük, akkor egy köztes helyzetet látunk. Nem volt egy erőteljes proteszt-szavazás a kormánnyal szemben, azonban 2010 után az ellenzéki oldalon létrejött egy félig domináns párt. A félig szót azért használom, mivel a Tisza Párt mellett a DK és szövetségesei, valamint a Mi Hazánk is mandátumot szerzett. Bár az a fajta mély megosztottság, ami 2014-ben és 2019-ben kifejeződött a baloldalon az EP-választáson, az 2024-ben elmaradt, de a Tisza ennek ellenére sem tudott egy abszolút domináns erővé válni. Mindennek pedig azért van jelentősége, mivel a mögöttünk hagyott év politikai történéseit ez nagyban meghatározta.

Az EP-választás a Fidesz-KDNP számára egy részleges győzelem volt. Bár a kormánypártok a nehéz külső és belső helyzet ellenére megszerezték a mandátumok több mint felét, két dolog miatt nem lehetett felhőtlen az örömük. Egyrészt a kormánypártok támogatottsága százalékos arányban csökkent a 2022-es parlamenti és a 2019-es EP választáshoz képest is. Másrészt, ahogyan azt korábban említettem, az ellenzéki oldalon kiemelkedett egy kvázi domináns párt a Tisza személyében. Az utóbbi fejlemény abból a szempontból kihívás a Fidesz számára, hogy a kormánypártok számára érthető módon kényelmesebb volt úgy politizálni, hogy egy fragmentált ellenzék áll velük szemben, és nem egy egységes párt. Egy egységes ellenzéki párt azonban nem jött létre a 2024-es EP-választáson, csupán a színpad egyszerűsödött le.

Nagyot nyert a Fidesz és a Mi Hazánk

Most pedig nézzük az önkormányzati választás mérlegét! Ahogyan az EP-választás a Fidesz-KDNP győzelmét hozta, úgy a helyhatósági voksolás is a kormánypártok sikerét hozta. Ráadásul a Fidesz-KDNP nagyobb arányban győzött az ellenzékkel szemben, mint az EP-választáson. Tagadhatatlan, hogy ennek legfőbb oka az volt, hogy a Tisza elenyésző számú helyen indult a helyhatósági megmérettetésen. Az önkormányzati választást érdemes területenként szétbontani. Elsőként Budapestre kell kitérni, mivel a médiában ez a kapja a legnagyobb teret. A kormánypártok a fővárosban 2019-hez hasonlóan egyértelműen vereséget szenvedtek. Sem a főpolgármesteri, sem a közgyűlési, sem a kerületek többségét nem sikerült megszerezniük. Legnagyobb sikere a Fidesz-KDNP szövetségnek az I. kerület megszerzése volt, de ezzel párhuzamosan a XII. kerületben vereséget szenvedtek.

Az ellenzéki oldalon nagy örömet váltott ki Karácsony Gergely győzelme, és a 2019-ben megszerzett kerületek megtartása. Örömükbe gyorsan üröm került, mivel Karácsony mögött nem jött létre közgyűlési többség, és a helyzetet nagyban bonyolította, hogy a Tisza Pártnak sikerült 10 mandátumot szereznie a 33 fős fővárosi önkormányzatnak. Utóbbinak a mai napig tartó komoly következménye lett, ráadásul a kialakult patthelyzetet mostanáig nem sikerült feloldani. 

 A megyei jogú városok többségében, majd pedig a kisebb településeken egyértelmű volt a Fidesz-KDNP sikere. A megyei közgyűléseket tekintve a kormánypártok Pest megyét leszámítva mindenhol megszerezték az abszolút többséget. Nagy meglepetésre összesítve a második helyre a Mi Hazánk futott be 62 mandátummal, míg az MSZP és a DK együttesen csak 49 helyzet szerzett. Negyedikként pedig a Budapesten és az EP-választáson súlyos vereséget szenvedett Momentum ért célba 38 megszerzett mandátummal.

Az EP-választással szemben tehát a helyhatósági voksolás nem hozott olyan mértékű átalakulást, mint amire egyesek számítottak. Összességében a korábbi baloldali pártok gyengülését láthattuk, míg a Mi Hazánk nagyon jelentősen erősítette a pozíciót a 2019-es eredményéhez képest, főleg a megyei listák tekintetében. Sok elemző sem korábban, sem napjainkban nem veszi figyelembe az esélylatolgatásai során az önkormányzati választási eredményeket, pedig a korábbi országgyűlési választások során is beigazolódott, hogy nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni a korábbi megyei eredményeket, mert azokból bizony középtávú következtetések le lehet vonni a parlamenti választási szándékokra. Erre a legjobb példa, hogy 2019-ben két, inkább baloldali hagyományokkal rendelkező megyében (Heves és Komárom-Esztergom) már akkor összeálltak a parlamenti ellenzéki pártok, mégis a Fidesz-KDNP kiütéssel győzött mindkét helyen. Az akkori tapasztalatok ellenére az érintett pártok tovább erőltették a teljes összefogást 2022-re, és meg is lett az „eredménye” a nagy összeborulásnak.

Egy évvel ezelőtt tehát úgy álltak a képzeletbeli rajtvonalra a pártok a 2026-ra, hogy a Fidesz-KDNP csökkenő támogatottság mellett, de megőrizte az előnyét. A korábbi befolyásos baloldali pártok az ellenzéki térfélen egyértelmű vereséget szenvedtek, míg a Mi Hazánk a 2022-es országgyűlési választáson elért 5,88 százalékos eredményén jelentősen javított. Az ellenzéki térfélre pedig berobbant a Tisza Párt, de olyan fölényt nem tudott kialakítani, ami a baloldal egyértelmű győztesévé tette volna. Mindezzel párhuzamosan a korábbi ellenzéki pártok az önkormányzatokban megőrizték a pozícióikat. Most pedig az előzmények ismeretében térjünk is rá, mi történt a mögöttünk hagyott egy évben.

Ezért nem irányadók a közvélemény-kutatások

Az értékelés során elsőként a 2024. június 9-e óta megtartott időközi választási eredményekhez nyúlok. Joggal adódik a kérdés, hogy miért nem a közvélemény-kutatási adatokat használom az elemzésemhez. Ennek legfőbb oka, hogy az intézetek számairól, adatairól nem kívánok egy parttalan vitát megnyitni. Láttuk, mekkorát tévedett a felmérők egy része a 2022-es parlamenti választás előtt, de az azt megelőző parlamenti választások előtt is sok esetben nagyon furcsa számokat láttunk. Az erről szóló vitát nem ebben a cikkben szeretném dűlőre vinni, így most lépjünk is tovább. 

Ennek több oka van. Egyrészt Magyar Péter nem meri felvállalni annak az ódiumát, hogy egy időközi voksoláson a Tisza Párt csak második, vagy éppen ennél rosszabb helyen végez, mert ezzel varázstalanodik az alakulat. Másodszor azt a kockázatot sem akarja vállalni Magyar, hogy egy esetleges időközi választáson nyertes képviselő körül formálódik egyfajta erőtér, majd egy csapat, és azzal a pártvezető esetleges kihívója legyen. Harmadszor pedig olyan gyenge a Tisza másodvonala, hogy egy-egy választási induláskor olyan szereplők állnának a nyilvánosság elé, akiknek a megszólalásai jelentős kárt okoznának a pártnak. Mindezeket mérlegelve született meg a döntés, hogy inkább távol maradnak a választásoktól. Persze ezzel a Tisza a többi ellenzéki párt számára óriási lehetőséget is adott, mivel azok egy-egy jó szerepléssel világosan mutathatják, hogy ők a Fidesz valódi ellenfelei, és nem azok, akik még egy időközi választáson sem tudnak elindulni.

Az elmúlt egy évben két időközi parlamenti választást rendeztek. Egyet Pótápi Árpád János, a Fidesz–KDNP Tolna megyei képviselőjének halála miatt. A másikat azért, mert Varju László lemondott a parlamenti mandátumáról, miután a bíróság jogerősen elítélte. A két voksolás nem hozott meglepetést, mivel a dombóvári-bonyhádi körzeteben Csibi Krisztina a kormánypártok, míg Újpest-Angyalföldön Varju László a DK-jelöltje győzött. Mindezek mellett nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy mindkét választókerületben a Fidesz jobban szerepelt, mint az európai parlamenti választáson. Sőt, a Tolna megyei voksoláson a 2022-es eredményhez képest is erősített Csibi Krisztina.  A parlamenti voksolások tehát nem mutattak érdemi politikai átrendeződést.

Az időközi önkormányzati választások esetében csak azokat érdemes mérlegre tenni, ahol 2024 júniusában is indult kormánypárti jelölt, majd pedig az időközi voksoláson is. 

A győzelmek közül ki kell emelni a budapesti III. kerületben tartott voksolást, ahol egy korábban ellenzéki körzetben sikerült fordítania a Fidesz–KDNP-nek, ráadásul a baloldali dominanciájú fővárosban. A vereségek közül pedig kettő olyan volt (Sátoraljaújhely és Tiszakécske), amikor egy-egy független jelölt tudott nyerni a korábban fideszes győztest adó körzetben. Összességében ezek az eredmények sem mutatják a politikai erőviszonyok jelentős változását az elmúlt egy évben, sőt, igazából csak minimális elmozdulásokat láthattunk.

Pozitív amerikai változások, stagnáló Európa

Június 9-el egy korszak mindenképpen lezárult a magyar politikában, és egy új verseny vette kezdetét. Ennek a versenynek a legfőbb tétje, ki nyeri meg a 2026-os parlamenti választást. A versenynek azonban vannak olyan szintjei, amik a végeredmény szempontjából pont ugyanolyan fontosak lehetnek, mint a felszín tetején zajló küzdelmek. A média jelentős része érthető módon csak az utóbbiakra koncentrál, miközben érdemesebb azt nézni, hogy milyen egyéb tényezők alakították a mögöttünk hagyott egy évet, és milyen folyamatok alakíthatják a 2026-os parlamenti választási végeredményt.

Egy évvel ezelőtt még Joe Biden vezette demokrata adminisztráció volt hatalmon, és a felmérések többsége azt mutatta, nem is lesz változás Washingtonban. A Donald Trump elleni merényletkísérlet, majd pedig Biden bukása és Kamala Harrisre való gyors cserélése elvezetett a republikánusok történelmi sikeréhez. A jogállami normákat semmibevevő támadások ellenére Donald Trump fényes győzelmet aratott, és 2029 elejéig szinte biztosan az elnöki székben marad. Az Orbán-kormány már 2016-ban letette a voksát Trump mellett, így a volt elnöki visszatérésre egy csapásra jelentősen megnövelte a patrióta kormány mozgásterét. 

Az ígért nagy amerikai-magyar gazdasági megállapodás egyelőre nem született meg, de érthető, hogy a világ egyik szuperhatalma számára nem szerepel az első helyen a magyar-amerikai gazdasági helyzet megoldása. A Trump-adminisztráció és az Orbán-kormány közötti speciális kapcsolat alapján azért joggal feltételezhetjük, hogy a 2026-os tavaszi parlamenti választásig az ominózus szerződés meg fog születni.

Az Európai Unióra tekintve már nem ennyire kedvező helyzet. Az EP-választás után a Fidesz már nem a függetlenek között folytatta a politizálást a parlamentben, hanem hosszas egyeztetés után létrejött a Patrióta-frakció a parlamentben. Bár a baloldali-liberális erők továbbra is elsöprő többségben vannak a parlamentben, de az mindenképpen előrelépés, hogy a hazai kormánypártoknak úgymond nem légüres térben kell politizálniuk, hanem kialakult mögöttük egy szervezett erő. A korábbi években hosszas vita folyt arról, hogy a Brüsszel politikájával kritikus erők milyen szervezeti formában küzdjenek, és végül az érintett között létrejött egy hárompárti felállás. Korábban a jobboldali pártok az Európai Néppárt, a Konzervatívok és Reformisták Szövetsége (ECR) és az Identitás és Demokrácia (ID) frakciókban ültek. Az EP-választás után létrejött a Patrióták frakciója, az ECR kisebb létszámmal megmaradt, az ID megszűnt, valamint a radikális jobboldali erőkből létrejött a Szuverén Nemzetek Európája (ESN) frakció. Egy évvel a választások után ez a hármas felállás van a jobboldalon az EP-ben. 

A mögöttünk hagyott egy évben sem enyhült a magyar szuverenista politikára nehezedő nyomás az uniós színtérről. Míg korábban próbálták elrejteni a valós szándékaikat, addig mostanra teljesen világossá vált, hogy Brüsszel Magyar Péter és a Tisza Pártot szeretné az ország élén látni. Mindezt pedig maga Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke mondta ki többször. Lassan mindent ennek a célnak rendel alá a brüsszeli elit, és a magyar kormánynak ebben a helyzetben kell lavíroznia. A mozgásteret mindenképpen szűkítette, hogy a Németországban Friedrich Merz vezetésével egy teljesen Brüsszelhez simuló kormányzat jött létre. Ezzel szemben Lengyelországban Donald Tusknak nem sikerült saját pártjának az emberét az elnöki székbe juttatnia. Rafal Trzaskowski veresége annak a jele, hogy az erőteljes letámadás ellenére gyorsan változó világunkban senki sem mehet biztosra. Karol Nawrocki győzelme azt jelenti, hogy Lengyelországban továbbra sem sikerült az Európai Néppártnak teljesen átvennie az uralmat.

Mindent felülír a háború!

2022. február 24-e, de igazából már a 2004-es narancsos forradalom óta Ukrajna kérdésének a jövője az egyik legfontosabb feladvány Európában, és ez a jövőben is így lesz. 2022-ig sikerült részben elszigetelni a konfliktust, de azóta Magyarország is kénytelen egy forró háború mellett tölteni a mindennapjait. A háború pedig a jelenlegi tudásunk alapján a következő hónapokban sem fog véget érni. Mindez alapvetően határozza és határozta meg az ötödik Orbán-kormány gazdasági és társadalmi mozgásterét. A mostani kabinet a 2022. májusi megalakulása óta értelemszerűen ebben a környezetben kénytelen létezni, így joggal nevezhetjük a kormányt egy háborús adminisztrációnak. 

Az ötödik Orbán-kormány teljesítményét pedig csak ezen a háborús prizmán keresztül érdemes szemlélni. Ahogy már korábban írtam, ebben a háborús környezetben egyértelmű siker volt a 2024-es kettős választás a Fidesz-KDNP számára annak minden egyéb következményeivel együtt.

Magyarországnak továbbra is sikerült megőriznie a tárgyalóképességét mind a Nyugat, mind a Kelet felé. A kormány mozgásterét nagyban bővíti, hogy egyetlen Európán kívüli hatalomhoz való viszonyt nem áldozta be a háború oltárán. Mindez pedig az egyik legfőbb “terméke” is lett az ötödik Orbán-kormánynak. A tárgyalóképesség megőrzése, a politikai viszonyok gazdaság alá rendelése pedig elvezetett ahhoz, hogy mára az ázsiai befektetők lettek az egyik legfontosabb hajtóerejei a magyar gazdaságnak, és ennek révén a munkahelyteremtésnek is. A mögöttünk hagyott egy évben a gazdasági növekedés lassúsága ellenére pontosan ezért sikerült továbbra is megőrizni a magas foglalkoztatottságot és alacsonyan tartani a munkanélküliséget. Egy forró háborús nemzetközi környezetben csak a gazdasági érdekeink követése lehet az egyetlen út, amivel Magyarország helyt tud állni ebben a versenyben. 

Kormányzati stabilitás

Ahogyan 2022 óta minden év, úgy 2024. június 9-e óta is a fent bemutatott helyzethez kénytelen a lehető legjobban alkalmazkodni a kabinet, és így felkészülni a 2026-os parlamenti választásra. Az alkalmazkodásnak vannak sikeres, és egyelőre kevésbé sikeres elemei. A sikerek közé sorolható, hogy 2023. szeptembere óta folyamatosan nőnek a reálkeresetek, tehát a fizetések hónapról hónapra többet érnek, gyorsuló ütemben bővül a fogyasztás is. Nem alakult ki tömeges munkanélküliség, szemben több európai uniós országgal, sikerült megőrizni a rezsicsökkentést és a családpolitika több mint egy évtizeden át kiépített elemeit. A mérleg másik serpenyőjében egyértelműen a stagnálásközeli gazdasági növekedési adat áll. Az utóbbit azonban érdemes európai kitekintésben nézni, mivel szinte egyetlen európai gazdaság sem tudhat maga mögött jelentős GDP-emelkedést, főleg két kiemelkedő partnerünk Németország és Ausztria. 

Ha az összes álláskeresőnek sikerülnie is elhelyezkednie, akkor sem várhatnánk a foglalkoztatottság bővülésétől gazdasági csodát.

Így állt és jelenleg is áll a nemzetközi és a hazai környezet. Ezen keretfeltételek mellett indultak neki a pártok a 2026-os parlamenti választás felé való menetelésnek egy évvel ezelőtt. A Fidesz-KDNP az összes kihívás ellenére megőrizte domináns pozícióját a jobboldalon. A kormánypártok egysége egyszer sem bicsaklott meg, sőt Ukrajna Brüsszel által erőltetett gyorsított csatlakozása miatt új lendületet is vettek. Mindezek mellett a családi adókedvezmények további bővítése, az árrésstoppos intézkedések bevezetése és a már aláírt bérmegállapodások fényében a következő időszakban a belső fogyasztás tovább bővülhet. Mindezek a folyamatok pedig erősíthetik a Fidesz-KDNP-be vetett kormányzóképességet. A háborús kabinetnek azonban minden váratlan dologra továbbra is fel kell készülnie. Hátradőlni egyetlen pillanatig sem lehet, mert egy-egy rossz lépés könnyen veszélybe sodorhatja a korábban már elért eredményeket.

Ilyenre 1990 óta nem volt példa

Az egy évvel ezelőtti kettős választás után szinte teljes elemzői konszenzus volt abban, hogy Orbán Viktor átalakítja kormányát, és több területen jelentős változtatásokat hajt végre. Ezek a várakozások finoman szólva sem igazolódtak be. Egyetlen miniszter távozott csupán, és államtitkári szinten sem volt jelentős mozgás. A kormányzati stabilitáson egy jottányit sem változtatott a két választás. Mivel a következő parlamenti választásig már nincsen sok idő, ezért azt nagy bizonyossággal ki lehet zárni, hogy a kormányzati szerkezetben nagy változás történne a következő hónapokban. A mostani minisztériumi struktúrával, és a meglévő tárcavezetőkkel fog a Fidesz-KDNP 2026-ban ringbe szállni. 

A Fidesz-KDNP egy évvel ezelőtt az Országgyűlésben eddig nem tapasztalt sajátos helyzetbe került. Ilyenre egyébként 1990 óta egyszer sem volt példa a hazai parlamentarizmus történetében. Míg korábban mindig ott ült a parlamentben az éppen aktuális kihívó, addig ez 2024. június 9-e után megváltozott. Összességében két ellenzéki párt (DK és Mi Hazánk) tud csak olyan pozícióból megszólalni, hogy mögöttük mérhető társadalmi támogatottság van. 

A Párbeszéd legfőbb törekvése, hogy egyéni választókerületben győztes politikusaik (Tordai Bence, Jámbor András, Szabó Tímea, Mellár Tamás) a Tisza támogatásával tudjanak indulni a 2026-os választásokon. Fontos kiemelni, hogy ezek hosszú évtizedek óta stabil baloldali körzetek, így az ellenzék nem nagyon engedheti meg magának, hogy külön induljanak. Ez növeli ezen politikusok alkuképességét a Tiszával szemben. 

Időközben az LMP frakciója megszűnt, a párt pedig nyomtalanul eltűnt a nyilvánosságból, mint egy színtelen-szagtalan gáz. A Demokratikus Koalícióban egy hirtelen mozdulattal lemondatták Gyurcsány Ferencet, a párt vezetését pedig volt felesége, Dobrev Klára vette át.  A DK a mostani kijelentéseik alapján mind a 106 egyéni választókerületben önállóan kíván indulni. Az MSZP és a Jobbik szintén azt kommunikálja, hogy ringbe szállnak jövőre, de az ő legfőbb céljuk, hogy Magyar Péter hátán valahogyan egy-két képviselőjüket bejuttassák a következő ciklusra. 

Itt vannak Magyar Péter legnagyobb kudarcai

A nehéz helyzetben lévő gazdaság, valamint az EP-választás után átrajzolódó ellenzéki pártpolitikai erőtér alapvetően változtatta meg a politikai dinamikákat Magyarországon. Míg korábban a Fidesz-KDNP-nek nagyjából féltucat potens erővel kellett szembenéznie, akik ráadásul folyamatosan harcban álltak egymással, addig ez 2024 júniusa után annyiban módosult, hogy a pártok száma lecsökkent öt-háromra, és közülük is féldominás státuszba került a Tisza. 

Továbbra is reális esélye van a parlamentbe jutásra a Gyurcsánytalanított DK-nak, a Kétfarkú Kutyapártnak és a Mi Hazánknak is. Kevesebb mint egy évvel a parlamenti voksolás előtt ez bizony nagyon rossz hír Magyarnak, mivel létező alternatívák vannak az ő oldalán is. Arról nem is beszélve, hogy ezek a versenyző alternatívák, szemben a Tiszával, az elmúlt egy évben itt-ott elindultak az időközi választásokon, több-kevesebb sikerrel.

A Tisza másik legnagyobb problémája, hogy aki megpróbálja a párt politikai arcélét felrajzolni, az bizony csak egy hatalmas ürességgel találkozik. Míg Brüsszelben és a Fővárosi Közgyűlésben minden kétséget kizáróan betagozódtak a globalista baloldali-liberális fősodorba, addig a felszínen Magyar Péter és az őt támogató baloldali-liberális médiaelit mindent elkövet annak érdekében, hogy egyetlen kardinális kérdésben se kelljen állást foglalnia.

Mindez pedig lehetővé teszi, hogy pártjába a kormányváltást akarók azt lássanak bele, amit akarnak, de ennek a politikának a súlyos árát vagy a választási kampányban, vagy utána kell megfizetni. Részben hasonló taktikát követett az MSZP is 1994-ben, bár a párt akkor legalább letett az asztalra egy több száz oldalas programot, de a relatív többség inkább annak reményében voksolt rájuk, hogy visszahozzák a Kádár-rendszer látszólagos stabilitását. Reményeikben persze hamar csalatkozniuk kellett. 

Magyar Péter bár folyamatosan ígéretet tett arra, hogy a széles nyilvánosság is megismerheti azokat a személyeket, akik később fontos szerepet tölthetnek be majd az esetleges kormányában. Ezen ígérete eddig nem teljesült. Sikerült maga mellé emelnie a saját botrányaiba belebukó NOB-elnököt, Kulcsár Krisztiánt, valamint a szintén nagyon gyorsan megbukott vezérkari főnököt, Ruszin-Szendi Romuluszt. A két személy körüli botrányok finoman szólva nem növelték a Tisza Párt kormányzóképességét. Ezzel párhuzamosan továbbra sem körvonalazódik, hogy a 106 egyéni választókerületben kiket indítana a párt képviselőjelöltként. Azt sem lehet tudni, hogy a baloldali pártok 2022-ben nyertes jelöltjeivel mi lesz, nem tudni az esetleges baloldali összefogásról sem, miközben 2021-ben ilyenkor már javában zajlott az előválasztás megszervezése.  

Még maradva a kormányképességnél. Nem sokkal a június 9-i választás egyéves évfordulója előtt látott napvilágot a kormánypártisággal nem vádolható Policy Solutions átfogó elemzése az Orbán-kormányok teljesítményéről. A közel 100 oldalas tanulmányból egy aprónak tűnő részletre lettem figyelmes, ami akár a 2026-os választásra is döntő hatással lehet. A szerzők egy felmérést ismertettek, amiben arra kérdeztek rá a bizonytalan és pártnélküli szavazók körében, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP vagy a Magyar Péter által vezetett Tisza Párt nyújtana jobb teljesítményt kormányon 18 alapvető (rezsicsökkentés, migráció megállítása, bérek növelés, családtámogatások, egészségügy, oktatás korrupció stb.) kormányzati kérdésben. A 18 témakör közül egyetlen kérdésben sem volt 10 százalékpontosnál kisebb a mostani kormánypártok előnye a Tiszával szemben. Ez a kutatás két dolgot mindenképpen jól mutat: a bizonytalanok között a Fidesznek sokkal több tartaléka van, mint a Tiszának, valamint a bizonytalanok sokkal jobban bíznak Orbán Viktor kormányképességében, mint Magyar Péterében. 

Hatalmas tehertétellé vált Budapest

A teljes ellenzék legnagyobb terhe, és egyben legfőbb problémája 10 hónappal a választás előtt Budapest lett. Az ellenzéki oldal hat éve vezeti a fővárost. A baloldali-liberális elit szinte minden politikai lépését Budapest-prizmán keresztül szemlélte 2019 óta, és ez lett a 2022-es vereségének is az egyik oka. Mindezek ellenére az ellenzéki oldal nem változtatott ezen a prizmán. 2024-ben szinte mindent arra tettek fel, hogy Budapestet megtartsák. Ezt sikerült, is, de annyiban módosult a képlet, hogy baloldal többosztatúvá vált a fővárosban is, benne féldomináns helyzettel a Tiszával. Éppen ezért többen azt gondolták, hogy változni fog az ellenzéki térfél főváros szemlélete a választások után. Ezzel szemben a fordulat elmaradt, és az ellenzék számára a legfőbb kérdéseket továbbra is a főváros szemszögéből nézik. Ennek persze egyik legfőbb oka, hogy ezen pártok támogatottsága az ország ezen részén a legmagasabb. 

Azzal, hogy hat év baloldali vezetés után Budapest ténylegesen csődbe ment, a főváros egyben nagyon komoly politikai kockázattá vált a 2026-os parlamenti választás szempontjából az ellenzéki térfélnek. Minden parlamenti választás előtt egyik legfőbb kérdés, hogy az egyes politikai erőkbe mennyire látják bele a választók a kormányzóképesség erejét, és a jó kormányzás lehetőségét. 2010 óta az ellenzéknek az egyik legfőbb versenyképességi hátránya, hogy a választók többsége egyszerűen nem tartja őket kormányzóképesnek. 2019-ben kapott egy komoly lehetőséget az Orbán-kormánnyal szembeni tábor, hogy Budapesten megmutassa, képes és tud is sikeresebb politikát felmutatni, mint amit a kormány országosan tesz. Budapest csődjének az elismerésével az egész ellenzék bebizonyította, továbbra sem képes a kormányzásra, és képtelen a Fidesz-KDNP mellett egy versenyképes modellt ajánlatot tenni a magyar társadalomnak. Joggal tehetik majd választóik millió azt a kérdést, miért bízzuk az ország vezetését az ellenzékre, ha még Budapesten sem sikerül legalább konszolidált viszonyokat teremteni?

A többségben lévők erők képtelenek értelmezhető programot és víziót letenni az asztalra, és ehelyett inkább egymás „víz alá nyomásával” vannak elfoglalva. Ennek a játszmának a közepében a legtöbb képviselővel rendelkező Tisza Párt áll. Még baloldali elemzők szerint is az ott ülő tiszás képviselők meglehetősen szerény teljesítményt nyújtanak. Mindez pedig egy óriási probléma Magyar Péter számára. A párt ott is megpróbálja eljátszani a kint is vagyok, bent is vagyok politikáját, de ez a parlamenti választási kampány közeledtével bizony erőteljesen visszaüthet. 

Csak az utolsó napon fog eldőlni a választás

10 hónap a politikában hatalmas idő. Érdemes példaként felhozni, hogy idén év elején Lengyelországban Donald Tusk kormánypártjának a jelöltje még 20 százalékpontos előnyben volt Karol Nawrockival szemben. Végül Nawrocki győzött. Romániában pedig két hónappal a megismételt elnökválasztás előtt Dan Nicosur több mint 20 százalékpontos hátrányban volt George Simionnal szemben, mégis a verseny végén a bukaresti főpolgármester került a Cotroceni-palotába. Szándékosan ezt a két, régiónkban lévő országot hoztam fel példaként, mivel az ott zajló folyamatok nemcsak hatással vannak ránk, hanem sokszor meg is ismétlődnek. Jó példa erre az 1993-as, az 1997-es és a 2001-es lengyel parlamenti választás. 1993-ben Varsóban visszatért a posztkommunista oldal, majd 1994-ben ez megismétlődött Budapesten is. 1997-ben Lengyelországban a jobboldal győzött, és ugyanez történt Magyarországon is 1988-ban. 2001-ben ismét a posztkommunisták kaptak bizalmat a lengyeleknél, majd pedig 2002-ben Medgyessy Péter személyében egy III/II-es tiszt foglalhatta el a kormányfői széket a Kossuth téren. 

A fenti példák mind azt mutatják, hogy régiónkban bizony az erőviszonyok nagyon gyorsan változnak. Az a stabilitás, amit az Orbán-kormányok biztosítottak Magyarország számára 2010 óta az egyrészt komoly előny a Fidesz-KDNP számára, másrészt valamilyen szinten hátrány is. 

Egyelőre nem is látszik egyetlen közép-európai országban, hogy bárki ezzel felvenné a versenyt. Az pedig, hogy a 16 évig folyamatosan kormányzó Fidesz-KDNP számára ez előny lesz-e, vagy hátrány, arra csak 2026 áprilisában kapunk majd választ. Bárki bármit mond, bizony a választás csak az utolsó napon fog eldőlni. 

Nyitókép: MTI/Purger Tamás